A Lions Club Sopron továbbfejlesztette a látássérültek színházi programját
Hagyomány már, hogy a Lions Club Sopron színházbérleteket vásárol a látássérültek számára. Idén sem volt ez másként és megvett tíz darab Jakab bérletet, melyeket a vasárnap délutáni előadás előtt adott át Boronkay Gusztáv elnök és Tóth Kálmán titkár, a látássérültek képviselőjének, Buczkó Juditnak.
A sérült emberek elmondták, hogy bár az előadásokat nem, vagy csak erősen csökkentett mértékben látják, az első sorból jól érzékelik a hangokat, így élményt jelent számukra az előadás.
Idén a Lions Club kezdeményezte, hogy a látássérültek kapjanak egy fejhallgatót, melyre egy narrátor – amolyan rádiószínház-szerűen –, mindig elmondja a színpadi változásokat, vagy történéseket, amikor a színészek épp nem beszélnek.
Pataki András, a Petőfi Színház igazgatója azonnal mellé állt a kezdeményezésnek és az első prózai darabhoz, a Két úr szolgája című előadáshoz biztosította a technikai hátteret és a narrátort.
Az előadás végén a látássérültek lelkesen számoltak be új élményeikről és köszönték meg mindenkinek, aki ebben bármilyen segítséget is adott.
A Pulzustv híradása itt olvasható:
Hír kategóriák
- arrow_forward Általános
- arrow_forward Események
- arrow_forward Nemzetközi kapcsolatok
- arrow_forward Egészség
Lions szövetség hírei
Közös szolgálat, megújuló szemlélet, nagy célok2026. július 06. 21:00 Évzáró az Első Kecskeméti LC-nél
2026. július 03. 13:00 Az Év Lions klubja
2026. július 03. 13:00
Club híreink
Új helyiséget avatott a Vakok és Gyengénlátók soproni csoportja2026. szeptember 06. 18:00 Emlékezés a Páneurópai Piknik 37. évfordulójára
2026. augusztus 20. 17:00 Újabb látogatás a Lions Club Kempten Cambodunumnál
2026. június 30. 19:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Lions Club SopronAdószámunk:
19113674-1-08
Számlaszám:
11634007-04886000-34000001
cím: 9400 Sopron,
Napos utca 2/D
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.