Ahol a szükség, ott a Lions!
A Vakok és Gyengénlátók Soproni Egyesülete kereste meg a Lions Club Sopront, egy részükről sem szokványos kéréssel.
Egyik tagtársuk, a súlyosan gyengén látó Nagy Sándor került nehéz anyagi helyzetbe. A társasház, ahol Sándor lakik, a "Panelprogram" keretében a homlokzat felújítás mellett döntött, ezért az ott lakók, így Sándor is az egyszeri befizetésen kívül azóta dupla közös költséget fizetnek. Ekkoriban hunyt el az édesanyja, akit csak hitelfelvétel igénybevételével tudtak tisztességgel eltemetni. Tetézte a problémákat, hogy időközben látása annyira megromlott, hogy munkáltatója (a legnagyobb jóindulat mellett) sem tudta tovább foglalkoztatni.
A hármas csapás azóta jelentős, több százezer forint közös költség tartozást eredményezett. A végrehajtási fenyegetettség, a kilakoltatás veszélye és a teljes ellehetetlenülés előtti pillanatban jött a segítő kéz!
A Lions Club Sopron anyagi felajánlása és klubtag társaink egyéni hozzájárulásai, plusz Sándor egykori munkáltatója, Grasl Gyula úr (Joker Festékházak) nagylelkű támogatása eredményeként összejött a több százezer forintnyi összeg az adósság rendezéséhez! Sándor jelenlegi anyagi helyzete most már lehetővé teszi a folyamatos talponmaradást és a havi befizetési kötelezettségek teljesítését, azonban az (önhibáján kívül létrejött) adósság rendezetlensége beláthatatlan következményeket eredményezhetett volna.
Íly módon az összefogással sikerült egy embertársunkat a fenyegetettségtől megmenteni és mosolyt csalni az arcára!
Budai József elnök
Az akció után nem sokkal az alábbi levél érkezett a Vakok és Gyengénlátók Soproni Csoportjától:
Tisztelt Lions Urak/Kedves Adakozók!
Ezúton szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet és köszönetemet azon személyeknek, akik egy példátlan összefogás és önzetlen adakozásuk révén megsegítették egy bajba jutott sortársunkat, Nagy Sándort.
Segítségüket megköszönöm mind Nagy Sándor, mind a magam nevében.
Jó egészséget, további minden jót kívánok. Üdvözlettel: Kohlhauser Ildikó
A kisalfold.hu írása itt olvasható.
A Soproni Téma híre itt.
Hír kategóriák
- arrow_forward Általános
- arrow_forward Események
- arrow_forward Nemzetközi kapcsolatok
- arrow_forward Egészség
Lions szövetség hírei
Közös szolgálat, megújuló szemlélet, nagy célok2026. július 06. 21:00 Évzáró az Első Kecskeméti LC-nél
2026. július 03. 13:00 Az Év Lions klubja
2026. július 03. 13:00
Club híreink
Új helyiséget avatott a Vakok és Gyengénlátók soproni csoportja2026. szeptember 06. 18:00 Emlékezés a Páneurópai Piknik 37. évfordulójára
2026. augusztus 20. 17:00 Újabb látogatás a Lions Club Kempten Cambodunumnál
2026. június 30. 19:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Lions Club SopronAdószámunk:
19113674-1-08
Számlaszám:
11634007-04886000-34000001
cím: 9400 Sopron,
Napos utca 2/D
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.