Konvenció 2020. Sopron - Fertőrákos
A 2020. évi konvenciónak Sopron adta a helyszínét a Fertőrákosi Barlangszínházban. Mivel a Szövetség központi honlapján részletes leírás olvasható az eseményről, mi csak a soproni vonatkozásokat emeljük ki és néhány fényképet elhelyeztünk a galériában.
A szigorú menetrend szerint végrehajtott délelőtti munkát követő ebédszünet után a szavazat számláló bizottság jelentése hangzott el az ebéd előtti szavazás eredményéről. Ezt követően a díjak átadására került sor.
Az év nemzetközileg elismert eseménye a Tri Jumelage volt, melynek szervezésében a Lions Club Sopron oroszlánrészt vállalt. Az elismerést a jelenlegi elnök, Dr. Ocsák József és a soron következő elnök, Budai József vette át. Kiemelkedő szervező tevékenységet végzett Kulbert Gábor tagtársunk, volt elnök, aki emlékplakettet kapott. A "Tudj és merj!" diabétesz társasjáték népszerűsítéséért oklevelet kapott Dr. Károlyi György. Ugyancsak okleveles elismerésben részesült Bors Dániel és Bunyevácz Róbert, mint a szavazatszámláló bizottság fontos munkát végző tagjai.
Nagy örömünkre elismerésben részesültek a Sopron Lady Lions Club tagjai is.
Ide kattintva a kisalfold.hu írása olvasható.
Az utolsó 4 képet Kende László készítette, köszönet érte!
Hír kategóriák
- arrow_forward Általános
- arrow_forward Események
- arrow_forward Nemzetközi kapcsolatok
- arrow_forward Egészség
Lions szövetség hírei
Közös szolgálat, megújuló szemlélet, nagy célok2026. július 06. 21:00 Évzáró az Első Kecskeméti LC-nél
2026. július 03. 13:00 Az Év Lions klubja
2026. július 03. 13:00
Club híreink
Új helyiséget avatott a Vakok és Gyengénlátók soproni csoportja2026. szeptember 06. 18:00 Emlékezés a Páneurópai Piknik 37. évfordulójára
2026. augusztus 20. 17:00 Újabb látogatás a Lions Club Kempten Cambodunumnál
2026. június 30. 19:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Lions Club SopronAdószámunk:
19113674-1-08
Számlaszám:
11634007-04886000-34000001
cím: 9400 Sopron,
Napos utca 2/D
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.