Lions Club Bál 2025
A bál fővédnöke Dr. Farkas Ciprián polgármester volt.
A bál hivatalos részét Vörös Ákos vezényelte le, akinek köszöntőjét Hunyadi János kormányzó úr üdvözlő beszéde, majd Varga László elnöki beszámolója követte. A rövid, de tartalmas beszédben köszönetet mondott azért, hogy a klub 35. évében elnökölhetett. A beszéd után Varga László bemutatta a bál közönségének új tagjainkat, akiket Fabricio Oliveira úr, a Lions International elnöke avatott fel 2025. április 2-án: Nagy Zsolt, dr. Palancsa Attila, dr. Szalay László és Szalay Ákos urakat. “Az év oroszlánja” díjat idén Czingráber József érdemelte ki a Lions Club Sopron évközi programjaiban kifejtett szervező munkájával. Az elnöki tisztséget és nyakláncot, továbbá az ezzel járó felelősséget Bors Dániel vette át.
A kormányzó úr nem érkezett üres kézzel és kormányzói dícséretben részesítette Bors Dániel, Budai József, Bunyevácz Róbert, Czingráber József, Freiler László, Varga László és Vörös Ákos tagtársainkat,
A hivatalos blokk után következett a vacsora, mely után megkezdődött a zene és a tánc. A hajnalig tartó mulatság alatt kisorsolásra kerültek a felajánlott tombola tárgyak is. A zenét a Continental zenekar szolgáltatta. Éjfélkor a nem nyertes tombola jegyek között vígaszágon kisorsolásra kerültek a tombola fődíjai, amelyek az Escort Tourist által felajánlott Halstatt utazási utalvány, a VLS Oktatási Központ által felajánlott utalványok és Kurcz Ferenc Európai Borlovagrend II. Legát által felajánlott víztisztító berendezés.
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
LIONS Európa Fórum Dublinban2025. november 10. 13:00 Bemutatták az Európa Fórumon a 2025-ös monori Lions Youth Exchange Camp-ről készült rövidfilmet
2025. november 10. 13:00 Nagy sikerrel zajlott Balatonkenesén a LIONS képzés
2025. október 27. 12:00
Club híreink
Vacsora a soproni borászokkal 20252025. november 15. 11:00 A Fehér Bot Nemzetközi Napja 2025
2025. október 12. 14:00 Soproni Szüreti Napok 2025
2025. szeptember 15. 07:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Lions Club SopronAdószámunk:
19113674-1-08
Számlaszám:
11634007-04886000-34000001
cím: 9400 Sopron,
Napos utca 2/D
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.