Lions “családi” évnyitó vacsora

Január első csütörtök estéje hagyományosan az úgynevezett “családi vacsora” időpontja a Soproni Lions Clubnál. Ekkor az urakat párjaik is elkísérik az ülésre.

Így történt ez a 2013. évben is. A Perkovátz-ház különterme volt az esemény helyszíne. Dr. Pintér József elnök köszöntötte a megjelent tagokat és hölgyeiket. Rövid értékelést tartott az elmúlt fél évről, külön kiemelve a Szent Martin koncertet és az adventi forralt boros akciót. Mindkét rendezvény sikeres volt, a beérkezett felajánlások összege rekordot ért el. Elismeréssel nyilatkozott arról, hogy Dr. Ocsák József tagtársunk – az előre vállalt beosztástól függetlenül – szabadidejét és fáradságot nem kímélve segítette szinte nap mint nap a jótékonysági stand működését. Külön megköszönte a hölgyek támogatását és megértését a tagok programjaival kapcsolatban.

Bunyevácz Róbert kincstárnok a klub gazdálkodásával kapcsolatban a bevételi és kiadási oldalt ismertette.

Tóth Kálmán titkár tájékoztatót adott az országos programokról, a csatlakozás és részvétel lehetőségeiről és az elövetkezendő félévben előttünk álló feladatokról, a kötelezettségekről és a lehetőségekről.

A hivatalos programot követően vacsorával egybekötött kötetlen beszélgetéssel telt el az este.


Képgaléria

Hír kategóriák

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Lions Club Sopron

Adószámunk:
19113674-1-08
Számlaszám:
11634007-04886000-34000001

cím: 9400 Sopron,
Napos utca 2/D

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba