Lions Korzó - a boldog békeidők hangulatában

2021. július 3-án tartotta évzáró rendezvényét a Lions Club Sopron "Lions Korzó a boldog békeidők hangulatában" címmel a felújított és nemrég átadott Lenck-villában.
A hagyományos bál helyett, elsősorban a pandémiás időszakkal járó korlátozások miatt, szabadtéri rendezvényt szervezett a kabinet. Helyszínként adta magát a múzeumként működő, de rendezvény helyszínként is hasznosítható Lenck-villa.
Szombaton kora délután már megtörtént a helyszín feldíszítése és a vendéglők, cukrászdákáltal felajánlott szendvicsek, sütemények, valamint a borászok által rendelkezésre bocsátott palackos borok beszállítása.
A kapunyitásra 18:00 órakor került sor. Az érkezőket korhű ruhába öltözött tagtársaink és verkli hangja fogadta egy pohár pezsgő társaságában. Az útmutatást és a programismertetőt az est komornyikja, Savanyu Gergely, a Petőfi Színház művésze adta meg. Az épület terasz felőli oldalán a Brass Brothers fúvos zenekar adott koncertet.
Az est hivatalos részét Boronkay Gusztáv tagtársunk vezényelte le. Az egybegyűlteket Sopron Megyei Jogú Város képviseletében Csiszár Szabolcs alpolgármester köszöntötte, amit Budai József elnöki beszámolója követett. A rövid, de tartalmas beszédben köszönetet mondott azért, hogy a klub 31. évében elnökölhetett. Ez alkalommal egy új tag avatására került sor: Varga Lászlót köszönthetjük sorainkban. “Az év oroszlánja” díjat idén Bors Dániel titkár érdemelte ki a virtuális bál létrehozásában kifejtett szervező munkájával. Az elnöki tisztséget és nyakláncot, továbbá az ezzel járó felelősséget Nagy Tamás vette át, aki második alkalommal fogja betölteni ezt a tisztséget.
A hivatalos blokk után megkezdődtek a különböző helyszínek programjai:
- a télikertben Kutasi Heléna énekművész és Váradi Albert zongoraművész korabeli zenei műsora
- légtornász bemutató az udvaron
- a Sopron Balett duó bemutatója
- félóránként tárlatvezetés az épület kiállító termeiben
- kisfilm vetítése Sopronról
- a múzeum pincéjében jósnő fogadta a vendégeket
- korabeli híres soproni családok bemutatása
- fotózkodás korabeli ruhákban, valamint a Nádasdy-huszárezred tagjaival
- étkezés az ebédlőben
- borkóstoló és bor-rulett a borospincében
Köszönjük a megjelenteknek, hogy részvételükkel támogatták rendezvényünket és jószolgálati tevékenységünket. Külön köszönjük Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Sopron Lady Lions Club, a Pro Kultúra Sopron, a Nádasdy Huszárok Hagyományőrző Egyesület, Tóth Imre igazgató úr, Szekeres Kriszta, aki az est háziasszonya volt, Bolodár Zoltán, aki a különleges fotókat készítette, Savanyu Gergely színművész, Németh József verklis, a Soptools Zöldterület Gondozó KFT támogatását és segítségét, valamint köszönet a szervezetünket támogató éttermeknek, cukrászdáknak és borászoknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez az este.
A sopronmedia.hu tudósítása ide kattintva olvasható.
A kisalfold.hu cikke itt nyílik.
Hír kategóriák
- arrow_forward Általános
- arrow_forward Események
- arrow_forward Nemzetközi kapcsolatok
- arrow_forward Egészség
Lions szövetség hírei
Közös szolgálat, megújuló szemlélet, nagy célok2026. július 06. 21:00 Évzáró az Első Kecskeméti LC-nél
2026. július 03. 13:00 Az Év Lions klubja
2026. július 03. 13:00
Club híreink
Új helyiséget avatott a Vakok és Gyengénlátók soproni csoportja2026. szeptember 06. 18:00 Emlékezés a Páneurópai Piknik 37. évfordulójára
2026. augusztus 20. 17:00 Újabb látogatás a Lions Club Kempten Cambodunumnál
2026. június 30. 19:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Lions Club SopronAdószámunk:
19113674-1-08
Számlaszám:
11634007-04886000-34000001
cím: 9400 Sopron,
Napos utca 2/D
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.