Lions Squash Open 2017. – Előkészületek
Hagyománnyá vált, hogy a Soproni Lions Club a squash verseny felajánlásaiból a soproni, sérült gyerekekkel foglakozó Tóth Antal Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium intézményének tanulót támogatja.
Ez évben nem vetélkedőt hirdettünk, hanem felkértük a gyerekeket, hogy a Lions mozgalom 100 éves születésnapjára készítsenek műsort, melyet a verseny előtt előadnak és amely valamiféleképpen a segítségnyújtásról szól, és benne van a százas is. Az összeállítás nyers változatát március 9-én mutatták be a gyerekek a Lions Club „műértő” tagjainak. Az előadásban ének, szavalat, tornabemutató és pantomim is helyet kapott. Néhány javaslattal éltünk a műsor tartalmára, időtartamára vonatkozóan, de megállapítottuk, hogy a tanulók és az őket felkészítő tanárok most is kitettek magukért.
Kíváncsian várjuk a végeredményt, a verseny előtti előadást.
A cikk alatt megtekintheti a főpróbán készült fényképeket.
Hír kategóriák
- arrow_forward Általános
- arrow_forward Események
- arrow_forward Nemzetközi kapcsolatok
- arrow_forward Egészség
Lions szövetség hírei
Közös szolgálat, megújuló szemlélet, nagy célok2026. július 06. 21:00 Évzáró az Első Kecskeméti LC-nél
2026. július 03. 13:00 Az Év Lions klubja
2026. július 03. 13:00
Club híreink
Soproni Szüreti Napok 20262026. szeptember 14. 09:00 Vakszüret Sopronban 2026
2026. szeptember 14. 08:00 Új helyiséget avatott a Vakok és Gyengénlátók soproni csoportja
2026. szeptember 06. 18:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Lions Club SopronAdószámunk:
19113674-1-08
Számlaszám:
11634007-04886000-34000001
cím: 9400 Sopron,
Napos utca 2/D
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.