Nyaralás a Lions Clubbal
A sikeres együttműködés alapfeltétele, hogy a klub tagjai ne csak tagtársak, hanem barátok is legyenek – vallják a Soproni Lions Klub tagjai. Ezért nem csak a klub esteken, hanem azon kívül is igyekezünk minél több időt együtt tölteni. Ennek szellemében nyáron családi nyaralást szervezünk olyan időpontban, amely a többség igényének, időbeosztásának és pénztárcájának megfelel. Történelmi ismereteink bővítése céljából elsősorban olyan vidékeket keresünk fel, melyek egykor a történelmi Magyarországhoz tartoztak.
A 2011. esztendő nyarán az Őrvidék bejárását tűztük ki célul. Dr. Károlyi György barátunkra bíztuk az útiterv elkészítését és a látnivalók listájának összeállítását, hiszen maga is végez történelmi kutatásokat és szinte valamennyi említésre méltó műemléket ismer. Gyuri természetesen akkora listát készített, hogy az egész nyár nem lett volna elég azon végigmenni, így aztán lehetőségünk volt a csemegézésre.
A szállást Szentgyörgyvölgyben választottuk ki és onnan indultunk ún. csillagtúrákra, vagyis mindig az adott útvonalra eső látnivalókat jártuk végig. Megtekintettük többek között a rábagyarmati, az őriszentpéteri és veleméri román stílusú templomokat, Lendván városnézésen vettünk részt és Mártonhelyen valamint Bántornyán megcsodálhattuk Aquila János XIV. századi templomi freskóit. Csodálattal adóztunk Führer Ernő tagtársunk szürke magyar gulyájának, Magyarszombatfán pedig a cserépgyártók központjának. Útba ejtettük az egykor határőrizeti feladatokat is ellátó várakat Lékán, Borostyánkőn, Városszalónakon és Németújváron. Az árpádkori templomok energiája járta át testünket és lelkünket Felsőőrön, Őriszigeten és Nagytótlakon. A szentgotthárdi ciszterci templom méretei is lenyűgöztek minket.
A történelmi kiruccanástól kellemesen elfáradva meg sem álltunk az Adriai-tenger partjáig, ahol Crikvenicában lazítottunk néhány napot.
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Magyarországra látogatott a Lions International nemzetközi elnöke2025. április 10. 10:00 Arccal a fiatalság felé!
2025. március 31. 15:00 Békeposzter pályázat 2024-25. évi beszámoló
2025. február 19. 13:00
Club híreink
MEGHÍVÓ - Az érzékek játéka - Vakvacsora2025. május 16. 18:00 Feleségeink jótékonykodása 2025
2025. április 17. 16:00 A Lions Klubok Nemzetközi Szövetségének elnöke látogatta meg klubunkat
2025. április 04. 14:00
Lions szövetség eseményei
LIONS Konvenció 20252025. május 23. 10:00
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Lions Club SopronAdószámunk:
19113674-1-08
Számlaszám:
11634007-04886000-34000001
cím: 9400 Sopron,
Napos utca 2/D
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.