Nyári program a Covid árvák részére

A Lions Club Sopron csatlakozva a Regőczi Alapítvány felhívásához, nyári programot szervezett azoknak a gyermekeknek, akik a koronavírus járvány idején elvesztették egy, vagy mindkét szülőjüket.
Egyesületünk 5 napos programsorozatot szervezett a gyermekeknek, melynek során megismerkedhettek Sopron város és környéke látnivalóival, érdekességeivel. A megvalósításba bevontuk azokat a vállalkozókat, vállalkozásokat, amelyek szívesen tesznek felajánlásokat a jótékonykodás érdekében. Ezzel biztosítva volt a gyermekek utaztatása, elszállásolása, étkeztetése és szórakoztatása.
A programok 2022. június 27-től július 1-ig tartottak és a résztvevők megismerhették Sopron belvárosát, megtekinthették az Erdő Házát, kirándultak a Fertő-Hanság Nemzeti Parkba, a Gloriett-kilátóhoz, a fertődi Eszterházy-kastélyba, Dunakilire, a fertőrákosi kőfejtőbe, strandoltak a lipóti termálfürdőben, versenyeztek a soproni gokartpályán.
Minden nap egy-egy tagtársunk látta el a programfelügyelő feladatát, hogy minden gördülékenyen és az előzetes tervek szerint történhessen.
Köszönjük a Luxury Villas Sopronnak, hogy a szállást biztosította, a Deák Étteremnek, a Fehér Rózsa Étteremnek, a Gránátos Étteremnek (Fertőd), a Tó Büfének, a Huber Étteremnek (Fertőrákos), a Kiss Étteremnek és a Jégverem Étteremnek, hogy az étkezést biztosították.
Bízunk benne, hogy a résztvevők maradandó élménnyel távoztak és szívesen emlékeznek vissza Sopronra.
A Regőci Alapítvány honlapja: https://regoczialapitvany.hu/
Hír kategóriák
- arrow_forward Általános
- arrow_forward Események
- arrow_forward Nemzetközi kapcsolatok
- arrow_forward Egészség
Lions szövetség hírei
Közös szolgálat, megújuló szemlélet, nagy célok2026. július 06. 21:00 Évzáró az Első Kecskeméti LC-nél
2026. július 03. 13:00 Az Év Lions klubja
2026. július 03. 13:00
Club híreink
Új helyiséget avatott a Vakok és Gyengénlátók soproni csoportja2026. szeptember 06. 18:00 Emlékezés a Páneurópai Piknik 37. évfordulójára
2026. augusztus 20. 17:00 Újabb látogatás a Lions Club Kempten Cambodunumnál
2026. június 30. 19:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Lions Club SopronAdószámunk:
19113674-1-08
Számlaszám:
11634007-04886000-34000001
cím: 9400 Sopron,
Napos utca 2/D
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.