Örökbefogadtuk a Deák téri időjárásjelzőt
1911-ben állította fel azt az időjelzőt a Soproni Szépítő Egyesület saját költségén, melyért Dr. Töpler Kálmán polgármester által vezetett tanács köszönetet szavazott neki.
Tudjuk, hogy az eszme Panuska pénztárostól származott, a kivitelben nagy része volt több soproni iparosnak, akik anyagot szállítottak ingyen vagy nagyon olcsón. Például Krautt Pál festő ingyen festette a tornyot, Müller Ferenc droguista ingyen adta hozzá a festéket.
Akkoriban a soproniak nem mulasztották el útba ejteni, hogy megtudják, milyen idő várható.
A hely a kirándulások kiinduló pontjává vált, így bizonyos értelemben a város központja.
A soproniak városszeretete már több mint 100 éve őrzi ezt az apró, de oly kedves emléket.
2013. május 22-én, pontban 14 órakor a Deák téren fúvós zene hangjára figyeltek fel a parkban sétáló és pihenő soproni polgárok. Akik közelebb merészkedtek, csoportosulást vehettek észre az időjárásjelző tornyocska környékén.
A muzsikaszó elhallgatását követően a Lions Club Sopron és Dr. Pintér József elnök úr nevében Boronkay Gusztáv alelnök – a rendezvény moderátora – üdvözölte megjelenteket.
Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével
Dr. Fodor Tamás polgármester úr,
Spissák István úr, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének
kormányzója,
Dr. Józan Tibor úr, a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke,
Kiss Márton úr, Nyugat-Dunántúli Meteorológiai Üzemeltető és
Tanácsadó Kft. meteorológusa.
“Segítem embertársaimat:
együtt érzéssel az aggódókat,
támogatással a gyengéket,
és anyagiakkal a rászorulókat.”
– idézte az alelnök úr a Lions etikai kódexét.
Számunkra ez a hitvallás, a törvény. Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy gyakoroljuk ezt a hitvallást.
De az is fontos, hogy őrizzük az elődeink által létrehozott értékeket, legyen az erkölcsi vagy tárgyiasult.
Azért gyűltünk össze, mert egy szép soproni emléket szeretne a klub gondozásba venni.
Erről beszélt a projekt megálmodója, hajtóereje, Dr. Pintér József klubelnök úr.
Hogy a városnak mit is jelent a civil kezdeményezések jelenléte, Dr. Fodor Tamás polgármester úr mondta el.
A városszépítő egyesület – mint ahogy 100 éve – ma is jelen van és tevékeny részese a város életének. Erről Dr. Józan Tibor úr, a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke mondta el gondolatait.
De mi van a dobozban? Sokunkat érdekelt a kérdés. Aki elmondta nekünk, Kiss Márton úr, a Nyugat-Dunántúli Meteorológiai Üzemeltető és Tanácsadó Kft. meteorológusa .
Spissák István kormányzó úr azt fejtette ki, hogy hogyan illeszkedik a jószolgálati ügyhöz a hagyományőrzés.
A klub nevében Boronkay Gusztáv ígéretet tett, hogy a Soproni Lions Club folyamatosan javítgatni és gondozni fogja az állomást.
Ezt követően a jelenlevők megtekintették a megújult állomás régi műszereit.
Közben szólt a zene, melyet Ferenczy Balázs tanár úr által vezetett Fesztivál Rézfúvós együttestől kaptunk.
Kattintson ide a PulzusTV híradásához:
Itt a Kisalföld tudósítását olvashatja:
http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/elo_muzeum_az_idojarasjelzo_haziko_sopronban/2334366/
Nézze meg a sopron.hu írását is:
http://www.sopron.hu/Sopron/portal/front_show?contentId=44370
Külön köszönet illeti meg:
Károlyi Gyula kőfaragó mestert és fiait, akik a lépcsőket újjávarázsolták és az emléktáblát elkészítették,
a Grafik Dekor műhelyt a tájékoztató táblákért,
Pápai László üveges mestert az ablakokért és ajtóért,
a Larynx Fordító Irodát a tájékoztató táblák többnyelvű fordításáért.
Hír kategóriák
- arrow_forward Általános
- arrow_forward Események
- arrow_forward Nemzetközi kapcsolatok
- arrow_forward Egészség
Lions szövetség hírei
Közös szolgálat, megújuló szemlélet, nagy célok2026. július 06. 21:00 Évzáró az Első Kecskeméti LC-nél
2026. július 03. 13:00 Az Év Lions klubja
2026. július 03. 13:00
Club híreink
Új helyiséget avatott a Vakok és Gyengénlátók soproni csoportja2026. szeptember 06. 18:00 Emlékezés a Páneurópai Piknik 37. évfordulójára
2026. augusztus 20. 17:00 Újabb látogatás a Lions Club Kempten Cambodunumnál
2026. június 30. 19:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Lions Club SopronAdószámunk:
19113674-1-08
Számlaszám:
11634007-04886000-34000001
cím: 9400 Sopron,
Napos utca 2/D
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.