St. Martin koncert
A Soproni Lions Club szervezésében 2012. november 17-én nagy sikerű, telt házas koncertet adott a soproni evangélikus templomban St. Martin, aki előadó művészként és magánemberként egyaránt elkötelezett a rászorultak megsegítése és az önzetlen jótékonykodás mellett.
Az este 6 órakor kezdődő rendezvény előtt Gabnai Sándor esperes úr köszöntötte a közönséget és a művészt. Ezt követően már zúdultak is ránk a szebbnél szebb dallamok szaxofonból, pánsípból minden mennyiségben. Az előadást részleteiben rögzítette a Pulzus TV.
A koncert végén az esperes úr mondott rövid imát, majd megáldotta a jelenlevőket. A két befejező zeneszámot követően St. Martin a kijárathoz invitálta a közönséget, ahol cd-lemezeit kínálta, melyek eladásából – számunkra is meglepetésként – további felajánlást tett klubunk számára.
Külön köszönet illeti meg az Evangélikus Egyházközösséget és Gabnai Sándor esperes urat a templom ingyenes rendelkezésre bocsátásáért.
A jótékonysági koncerten felajánlott adományokat a soproni Erzsébet Kórház Szemészeti Osztálya részére, egy, a zöldhályog szűrését segítő digitális látótér vizsgálóeszköz beszerzésének támogatására fordítjuk.
Támogatóink voltak:
Ars Dental Studio Kft.
Escort Travel Utazási Iroda
Fusio Optika Szaküzlet
GiGi Sport
Palatia Scarbantia Nyomda
Papírmanufaktúra
Mestervonal Kft.
Nap Rádió
Pulzus TV
Natura Vinotéka
Pingvin Gyermekruha Bolt
Ide kattintva megtekintheti St. Martin legújabb klipjét:
http://www.youtube.com/watch?v=wBaLekrkGU8&feature=relmfu
Hír kategóriák
- arrow_forward Általános
- arrow_forward Események
- arrow_forward Nemzetközi kapcsolatok
- arrow_forward Egészség
Lions szövetség hírei
Közös szolgálat, megújuló szemlélet, nagy célok2026. július 06. 21:00 Évzáró az Első Kecskeméti LC-nél
2026. július 03. 13:00 Az Év Lions klubja
2026. július 03. 13:00
Club híreink
Új helyiséget avatott a Vakok és Gyengénlátók soproni csoportja2026. szeptember 06. 18:00 Emlékezés a Páneurópai Piknik 37. évfordulójára
2026. augusztus 20. 17:00 Újabb látogatás a Lions Club Kempten Cambodunumnál
2026. június 30. 19:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Lions Club SopronAdószámunk:
19113674-1-08
Számlaszám:
11634007-04886000-34000001
cím: 9400 Sopron,
Napos utca 2/D
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.