Vakok és gyengénlátók karácsonya 2016

A Vakok és Gyengénlátók Szövetsége ez évben is a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdasági Karának aulájában tartotta karácsonyi ünnepségét 2016. december 17-én. A rendezvényen Vörös Ákos elnök, valamint Dr. Ocsák József, Dr. Pintér József és Freiler László képviselték a Soproni Lions Clubot, amely csaknem félmillió forint értékű vásárlási utalványt ajándékozott a Szövetség tagjainak.

A jelenlevők meghallgathattak egy, Molnár Anikó színművésznő, a Soproni Petőfi Színház tagja által előadott székely balladát, majd – immár hagyományosan – a Széchenyi István Gimnázium diákjainak csodálatos előadásában gyönyörködhettek. A műsor után a házigazdák beszélgetésre invitálták a vendégeket, akik a Szövetség tagjai által készített süteményekből is kóstolót kaphattak. Viszonzásképpen Dr. Ocsák József tagtársunk az Adventi Vásáron készült forralt borunkkal okozott újabb meglepetést.


Képgaléria

Hír kategóriák

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Lions Club Sopron

Adószámunk:
19113674-1-08
Számlaszám:
11634007-04886000-34000001

cím: 9400 Sopron,
Napos utca 2/D

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba