Vakok és gyengénlátók karácsonya 2019
A Vakok és Gyengénlátók Szövetsége ez évben is a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdasági Karán tartotta karácsonyi ünnepségét 2019. december 14-én. A rendezvényen Dr. Ocsák József elnök, valamint Budai József, Bunyevácz Róbert, Freiler László, Dr. Károlyi György és Vörös Ákos képviselték a Lions Club Sopront, amely többszázezer forint értékű vásárlási utalványt ajándékozott a Szövetség tagjainak. Nagyné Parrag Andrea, a Sopron Lady Lions Club nevében személyre szóló ajándékokat osztott ki.
A jelenlevők – immár hagyományosan – a Széchenyi István Gimnázium diákjainak csodálatos előadásában gyönyörködhettek. A műsor után köszöntőt mondott Bóna Márton zongoraművész, az esti adventi koncert főszereplője, majd a házigazdák beszélgetésre invitálták a vendégeket, akik a Szövetség tagjai által készített süteményekből is kóstolót kaphattak. Viszonzásképpen Dr. Ocsák József elnök úr – szintén hagyományosan – az Adventi Vásáron készült forralt borunkkal kínálta a jelenlévőket.

Hír kategóriák
- arrow_forward Általános
- arrow_forward Események
- arrow_forward Nemzetközi kapcsolatok
- arrow_forward Egészség
Lions szövetség hírei
Közös szolgálat, megújuló szemlélet, nagy célok2026. július 06. 21:00 Évzáró az Első Kecskeméti LC-nél
2026. július 03. 13:00 Az Év Lions klubja
2026. július 03. 13:00
Club híreink
Új helyiséget avatott a Vakok és Gyengénlátók soproni csoportja2026. szeptember 06. 18:00 Emlékezés a Páneurópai Piknik 37. évfordulójára
2026. augusztus 20. 17:00 Újabb látogatás a Lions Club Kempten Cambodunumnál
2026. június 30. 19:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Lions Club SopronAdószámunk:
19113674-1-08
Számlaszám:
11634007-04886000-34000001
cím: 9400 Sopron,
Napos utca 2/D
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.