Virtuális Lions-bál Sopronban
A Lions Club Sopron már 30 éve folyamatosan, minden évben megrendezi jótékonysági bálját. 2020-ban ez a járványügyi intézkedések miatt elmaradt, de ebben a Lions évben - az internet segítségével - megrendezésre került.
Természetesen nem volt személyes találkozó, így vacsora és tánc sem. A bál január 22-én 19 órakor kezdődött a klub honlapján megtekinthető közvetítéssel. Először a köszöntőket hallhattuk, többek között dr. Farkas Ciprián polgármester úrét és Keys Mária kormányzó asszonyét is. (A gyermekotthon vezetőjének köszöntője a galériában olvasható.) Ezt követően bő félórás műsor következett elsősorban a soproni sérült emberek előadásaival, de láthattuk, hallhattuk Agárdi Szilvia énekesnőt és Sulyok Péter humoristát is. Ezek után a tombolasorsolás következett.
Több, mint 550-en vettek támogató tombolajegyet. Nagyon felemelő érzés, hogy ilyen sokan a jótékonysági rendezvény mellé álltak. A felajánlott több, mint 200 értékes tombolatárgy nagy nyerési esélyt jelentett. Zárásként a csángóföldi Kóstelekről tekintehettünk meg egy közel egy órás dokumentumfilmet.
Több, mint másfél millió forint gyűlt össze az adományokból, melyet a klub elsősorban a soproni, tómalom utcai Fogyatékos Gyermekek Otthonában élők magasabb színvonalú zöldség- és gyümölcs ellátására szán.
Hír kategóriák
- arrow_forward Általános
- arrow_forward Események
- arrow_forward Nemzetközi kapcsolatok
- arrow_forward Egészség
Lions szövetség hírei
Közös szolgálat, megújuló szemlélet, nagy célok2026. július 06. 21:00 Évzáró az Első Kecskeméti LC-nél
2026. július 03. 13:00 Az Év Lions klubja
2026. július 03. 13:00
Club híreink
Új helyiséget avatott a Vakok és Gyengénlátók soproni csoportja2026. szeptember 06. 18:00 Emlékezés a Páneurópai Piknik 37. évfordulójára
2026. augusztus 20. 17:00 Újabb látogatás a Lions Club Kempten Cambodunumnál
2026. június 30. 19:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Lions Club SopronAdószámunk:
19113674-1-08
Számlaszám:
11634007-04886000-34000001
cím: 9400 Sopron,
Napos utca 2/D
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.