XXII. Nemzetközi Lions Club Bál

A Lions Club Sopron XXII. Nemzetközi Lions Club Bálját a Lions Regatta miatt egy héttel elhalasztva, 2012. június 9-én tartotta a Hotel Sopronban.

A bál fővédnökének – lévén 2012 az olimpia éve – Borkai Zsolt olimpiai bajnokot kértük fel, aki nem mellesleg Győr Megyei Jogú Város polgármestere és a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Díszvendégünk Dr. Horváth Patrícia világbajnok vízilabdázó volt.

A rendezvény terembe lépve a korábbi évektől eltérő berendezés fogadta a vendégeket, akik azonban nem jöttek zavarba és így is hamarosan megtalálták asztalukat. Meghívott vendégeink között köszönthettük Sopron Megyei Jogú Város polgármesterét, Dr. Fodor Tamás urat és kedves feleségét, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének soros kormányzóját, Spissák Istvánt és feleségét, a kempteni Lions Club elnökét, a Rotary Club Pannónia elnökét és néhány tagját.

A bál hivatalos részét ez évben is Tóth Kálmán titkár vezényelte le, akinek köszöntőjét a Lions-himnusz meghallgatása, majd Dr. Hudomel Norbert elnöki beszámolója követte. A díjátadások örömteli percei alatt a kormányzó úr átnyújtotta a regattán 3. helyezést elért hajó kapitányának a kupát, Fábiánkovits Ferenc előző elnöknek a nemzetközi vezetés kitüntetését, mivel elnöksége alatt 3 fővel növekedett a soproni club létszáma, végül pedig „Az év oroszlánja” díjat Boronkay Gusztávnak a jótékonysági squash-verseny szervezéséért. A védnöki táblát ez évben a Gigi Sport Kft kapta a squash-versenyhez nyújtott kimagasló támogatásért. Ezt követően Dr. Pintér József vette át az elnöki láncot és az ezzel járó elnöki teendőket.

Mivel Borkai Zsolt az olimpia szervezésével kapcsolatos programjai miatt nem tudott személyesen jelen lenni, video-üzenetben kívánt további sikeres és eredményes működést szervezetünknek. Spissák István kormányzó üdvözlő beszédét követően díszvendégünk, Dr. Horváth Patrícia hivatalosan is megnyitotta a bált.

A nyitótáncot követően Nyertes Zsuzsanna színművésznő szórakoztatta a vendégsereget, majd a vacsora után ismét folytatódott a zene és a tánc. A szünetben a 19 éves látássérült Jánoki Márió zenész-énekes adott elő néhány dalt, nagy sikert aratva. Máriót Nagy Tamás tagtársunk hívta meg a bálba, szállásának és ellátásának költségeit is Ő ajánlotta fel. A hajnalig tartó mulatság alatt kisorsolásra kerültek a felajánlott tombola tárgyak is, miközben fáradhatatlanul és szünet nélkül játszotta a talpalávalót a Csantavéri Koktél Zenekar, amelynek tagjai időt és távolságot nem ismerve a Délvidékről érkezve tisztelték meg rendezvényünket.

A bálon tett felajánlásokból tovább folytatjuk a rászorulók támogatását.

Ízelítő a bál hangulatából:

A Pulzus Tv tudósítása a bálról:

Fő támogatóink voltak:

  • UNISOLG KFT
  • Brand János
  • Duna-Ág Agro Szövetkezet
  • Groupama Garancia Biztosító
  • Hoffmann Sopron KFT
  • Poliprofil KFT
  • AWF KFT
  • Sollux Generál KFT

Köszönjük támogatásukat!

A következő elérhetőségen hallgassa meg a Lions-himnuszt!


Képgaléria

Hír kategóriák

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Lions Club Sopron

Adószámunk:
19113674-1-08
Számlaszám:
11634007-04886000-34000001

cím: 9400 Sopron,
Napos utca 2/D

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba