XXIII. Nemzetközi Lions Club Bál

A Lions Club Sopron XXIII. Nemzetközi Lions Club Bálját 2013. június 1-jén tartotta a megszokott helyszínen, a Hotel Sopronban.

A bál fővédnökének Andrásfalvy Bertalan professzor urat kértük fel, díszvendégünk Kárászy Szilvia zongoraművész – a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének Kulturális elnöke és a Centrál Lions Club elnöke – és Benkő László Kossuth és Liszt Ferenc díjas zeneszerző volt.

Meghívott vendégeink között köszönthettük Sopron Megyei Jogú Város polgármesterét, Dr. Fodor Tamás urat és kedves feleségét, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének soros kormányzóját, Spissák István urat és kedves feleségét. Rendezvényünket megtisztelte Dr. Solymosiné Dr. Kiss Ilona alkormányzó asszony, aki férjével érkezett Sopronba.

A bál hivatalos részét szokás szerint Tóth Kálmán titkár vezényelte le, akinek köszöntőjét a Lions-himnusz közös eléneklése, majd Dr. Pintér József elnöki beszámolója követte. A rövidre fogott beszédet a mögöttünk álló év vetített képes összefoglalója illusztrálta. Az elnöki tisztséget és nyakláncot Boronkay Gusztáv vette át, aki mozgalmas évet ígért. Új tagtársunknak, Bencsik Győzőnek a kormányzó úr tűzte mellére a Lions-jelvényt. „Az év oroszlánja” díjat Freiler László tagtársunk érdemelte ki a Soproni Lions Club saját honlapjának megalapításáért, folyamatos vezetéséért és a rendezvényekről történő tudósításaiért. A védnöki táblát ez évben az Escort Tourist Kft kapta a rendezvényeink támogatásért. Rendhagyó módon ez alkalommal még egy védnöki tábla is átadásra került: Németh Ottó borász évtizedek óta folyamatosan támogatta az adventi forraltboros akcióinkat, ma már azonban sajnos nem lehet köztünk. A táblát lánya vette át.

Andrásfalvy professzor úr egészségi állapotára hivatkozva nem tudott eljönni rendezvényünkre, levelét a titkár úr olvasta fel. Ezután díszvendégeink mondtak köszöntő beszédet, majd Spissák István kormányzó úr hivatalosan is megnyitotta a bált.

A nyitótáncot követően Hűvösvölgyi Ildikó színművésznő szórakoztatta a vendégsereget, majd a vacsora után ismét folytatódott a zene és a tánc. A szünetben a kosteleki Szellő Néptánc együttes adta elő műsorát, nagy sikert aratva. Az együttes sikerrel szerepelt a “Fölszállott a páva” című televíziós vetélkedőben. A következő szünetben Benkő László szórakoztatta a közönséget szintetizátor muzsikájával. A hajnalig tartó mulatság alatt kisorsolásra kerültek a felajánlott tombola tárgyak is. A zenét a soproni Continental Band szolgáltatta.

A bálon tett felajánlásokból tovább folytatjuk a rászorulók támogatását.

Rövid részlet a Szellő Néptánc együttes műsorából:

http://youtu.be/oNYfyhHiAIM 

Ízelítő a bál hangulatából:

http://youtu.be/oWy0HLoMRi8 

Így búcsúztak a táncosok:

http://youtu.be/NH71W83Uo38 

A Pulzus Tv tudósítása a bálról:

http://youtu.be/W-zLHVURsnI 

Íme a Kisalföld írása:
http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/a_szello_tanca_nyitotta_a_jotekonysagi_balt/2335984/

Fő támogatóink voltak:

  • AWF KFT
  • Brand János
  • Duna-Ág Agro Szövetkezet
  • Groupama Garancia Biztosító Zrt
  • Hoffmann Sopron KFT
  • Poliprofil KFT
  • Uni-Szolg KFT

Köszönjük támogatásukat!

Andrásfalvy Bertalan életrajzát itt nézheti meg:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Andr%C3%A1sfalvy_Bertalan


Képgaléria

Hír kategóriák

Lions szövetség eseményei

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Lions Club Sopron

Adószámunk:
19113674-1-08
Számlaszám:
11634007-04886000-34000001

cím: 9400 Sopron,
Napos utca 2/D

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba