XXIX. Lions Club Bál

A Lions Club Sopron ez évben 29. alkalommal a Hotel Sopronban (tradícionális helyszínen) tartotta bálját.

A bál fővédnöke Csollány Szilveszter magyar olimpiai, világ- és európa-bajnok tornász volt, díszvendége pedig Németh Ottó soproni borász. Meghívásunkat elfogadva Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatát Dr. Fodor Tamás polgármester képviselte.

Az érkező vendégeket a Linzer-Orosz Borászat által prezentált borkóstoló fogadta.

A bál hivatalos részét Bors Dániel titkárunk vezényelte le, akinek köszöntőjét Kulbert Gábor elnöki beszámolója követett. A rövid, de tartalmas beszédben köszönetet mondott azért, hogy a klub 29. évében elnökölhetett. Bálunkat megtisztelte Dr. Chrabák László kormányzó úr, aki kormányzói dícséretben részesítette Balogh Sándor, Freiler László és Nagy Tamás tagtársainkat, elnökünknek átadta a kormányzói zászlót és ezen felül nemzetközi elismerésként jelvényt adott át Balogh Sándornak a  tagfejlesztésben végzett eredményes munkájáért. Ez alkalommal egy új tag avatására került sor: Czingráber Józsefet köszönthetjük sorainkban. “Az év oroszlánja” díjat idén Balogh Sándor érdemelte ki az új soproni hölgyklub létrehozásában kifejtett szervező munkájával.   Az év mecénása kitüntetést Pataky András kapta meg.  Az elnöki tisztséget és nyakláncot, továbbá az ezzel járó felelősséget Dr. Ocsák József vette át, aki a klub alapító tagjaként harmadik alkalommal fogja betölteni ezt a tisztséget.

A hivatalos blokk után Ács Tamás, a Petőfi Színház művésze tartotta meg vidám előadását, majd következett a nyitó tánc, aztán a vacsora, mely után megkezdődött a zene és a tánc.  A hajnalig tartó mulatság alatt kisorsolásra kerültek a felajánlott tombola tárgyak is. A zenét a Start tánczenekar szolgáltatta. Éjfélkor a Német-Ficsor Mária Magdolna vendégünk által felajánlott, Hidegkúti Nándor focicsukáját árvereztük. Az árverés nyertese Dr. Ocsák József volt, aki az ereklyét azonnal felajánlotta a Soproni Lions Club számára. A nem nyertes tombola jegyek között vígaszágon kisorsolásra került a Takács László vendégünk által felajánlott Aquaticum Debrecen Hotel wellness utalványa és a kormányzó úr által felajánlott tablet is.

A soprommedia.hu írása és képriportja (5:25-től) a rendezvényünkről.

A kisalfold.hu tudósítása ide kattintva olvasható.


Képgaléria

Hír kategóriák

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Lions Club Sopron

Adószámunk:
19113674-1-08
Számlaszám:
116340070488600034000001

cím: 9400 Sopron,
Napos utca 2/D

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba